Ma pszichológusként dolgozom, de a gyökerei ennek a hivatásnak már akkor megvoltak bennem, amikor közgazdászként két évtizeden keresztül ügyfelekkel foglalkoztam.

Bár a munkám sokrétű volt, számomra mindig az emberi kapcsolódás jelentette benne a legtöbbet. Meghallgatni valakit, megérteni, segíteni– ez volt az, ami igazán értékessé tette számomra a mindennapokat.

Több mint másfél évtizede egy mélyen megérintő életesemény indított el azon az úton, amely a pszichológia felé vezetett. Első lépésként elindultam a saját önismereti utamon: egyéni és csoportos belső fejlődést segítő folyamatokon keresztül nemcsak önmagamat kezdtem mélyebben megérteni, hanem olyan módszerekkel és eszközökkel is megismerkedtem, amelyek ma is segítenek abban, hogy mások számára segítő társként jelen tudjak lenni a belső útjukon.

Elérkezett egy pont az életemben, amikor mélyen éreztem: változni és változtatni szeretnék. Megértem rá, hogy azt az energiát, amit korábban az üzleti életbe fektettem, most az emberek támogatására, kísérésére szeretném fordítani.

Elvégeztem a pszichológia szakot a Debreceni Egyetemen, okleveles pszichológusként diplomáztam.

Ezenkívül felnőttképzés keretében szexuálpszichológiai konzulens képzésen is részt vettem, hogy hitelesen tudjam segíteni klienseimet párkapcsolati és intimitással kapcsolatos kérdésekben.

Szemléletemben az elfogadó figyelem, a tiszta jelenlét és a gyakorlati, személyre szabott támogatás áll a középpontban. Hiszem, hogy minden emberben ott van a változás képessége – csak néha szükség van valakire, aki segít ezt meglátni, megérteni és képes támogatást nyújtani az úton.