Az „énidőről” sokszor úgy beszélünk, mintha csak egyedül lehetne megélni.
Mintha kizárólag a csendre, a magányra, a saját térre lenne szükségünk ahhoz, hogy feltöltődjünk.

Pedig az énidő lényege nem a magány — hanem a belső figyelem. És ez nem mindig zárja ki a másikat.

Lehet, hogy épp vele — a társunkkal — éljük meg a legteljesebb énidőt. Amikor valami olyat csinálunk együtt, ami nem kötelesség, nem rutin, hanem egyszerűen jólesik, éltet, összekapcsol és feltölt.

Közös séta. Egy vacsora, ahol nem a teendőkről beszélünk. Egy film, amit nem „csak nézünk”, hanem együtt élünk meg. Vagy egy csendes délután, amikor nem kell beszélni – elég, hogy ott vagyunk egymás mellett.

Az igazi egyensúly talán ott kezdődik,amikor megengedjük magunknak mindkét formát:
a külön töltött és az együtt megélt énidőt.

Mert mindkettő ugyanazt szolgálja, azt hogy jobban legyünk önmagunkkal –és így jobban tudjunk lenni a másikkal is.

Talán a legszebb pillanatok azok, amikor nem kell választanunk az „én” és a „mi” között –
mert a kettő egyszerre tud létezni. 💞

/fotó: https://pixabay.com/photos/happy-valentines-day-beach-swing-7546731/