Mire tanít egy “befagyott váll”? Korlátozásból lehetőség.

Egy személyes történetet szeretnék veletek megosztani. Néhány hónapja egyik reggel arra ébredtem, hogy a bal vállamat szinte alig tudom mozgatni – később tudtam meg, hogy erre van egy nagyon találó, bár kevésbé barátságos kifejezés – „befagyott váll”.

Akinek már volt sajnos ilyen tapasztalta az tudja, hogy az nagyon fáj és mozgástartomány is jelentősen beszűkül. Én konkrétan 90 fokig sem bírtam megemelni a karom –vagyis például az integetésem a minimalista stílus jegyében zajlott.

És mégis  pont erről szeretnék írni – hogy ez a „korlátozás” mennyi új felismerést, változást és belső tanítást hozott.

Érzelmek

Első reakcióként elöntöttek az érzelmek, a düh a harag , frusztráció és a tehetetlenség érzése. A figyelmem fókusza csak arra irányult, hogy mi az, amit nem tudok megcsinálni…. egészen a „lebénultam „ érzésig fokozódott minden.

Most mit tegyek?

1.Passzívan hagyom, hogy a vállam „vezessen

  • Várok – majd elmúlik🥱 . – Nem fog.

  • Önsajnálatba bújok – segíteni fog 😒? – Nem fog.

      VAGY

      2. Aktívan teszek magamért

      •  Segítséget kérek – akkor is, ha ez nem a „szokásom”

      • Önmagamért is teszek (eljárok gyógytornára, vállterápiára) és csinálom a feladatokat akkor is, ha kényelmetlen vagy ha fáj.

      3. Kreatív is lehetek 😉

      Nem az akadályt, hanem a lehetőséget látom meg abban, amit a „befagyott vállam” okozott nekem.

      És itt jött a fordulat –  a befagyott vállam jó tanítómesteremmé vált.

      • Új  képességet fedeztem fel magamban. Például te hányféleképpen tudod le és felvenni a polód, a kabátod? Megszámoltam,  én már ötféleképpen tudom.  A kreativitás határtalan.
      • Más perspektíva – Mivel a 90 foknál magasabban elhelyezett tárgyakat csak székre állva tudtam levenni, így a „magaslatból” hirtelen teljesen új szemszögből láttam a szobát. Kiderült, hogy a por bizony csalafinta helyeken is gyűlik 😊 és a virágaim elrendezése sem volt tökéletes. Sőt, így találtam meg egy rég elfeledett könyvemet is – így a régi tudásomat  is „megtaláltam” – újra fel tudtam azt  eleveníteni.
      • Új lehetőségek nyíltak meg számomra  – például kreatív mozgáskombinációk, kényszerű „lakás-újratervezés” vagy a reggeli tornamutatványok közben önkéntelen stand-up műsor a családnak.
      • Gazdagodott az emberi kapcsolataim rendszere – nagyon jó segítő szakembereket ismertem meg , akikkel  a  „vállam „ nélkül  nagy eséllyel sosem találkoztam volna.
      • Új ismereteket szereztem – én az a típus vagyok, aki szereti megérteni a dolgokat- hogy mi miért történik. Most a testem működését – illetve inkább annak nem működését tanulmányozhattam.

      Ha végig olvastad eddig, akkor már látod, hogy itt nem arról van szó, hogy fizikailag mit tudunk és mit nem tudunk megcsinálni, hanem arról, hogy hogyan állunk hozzá a megváltozott helyzethez és mi mindent tudunk kihozni belőle, ami számunkra hasznos és/vagy örömteli😊 .

      Nézz körül, lehet, hogy neked is van ilyen „befagyott vállad” , valami, ami elsőre akadálynak tűnik, de valójában a segítőddé tud válni  a képességeid széles körű megismerésében, a lehetőségeid feltérképezésében, a kreativitásod kibontakoztatásában  és támogat a változtatás , a változás útján.

      (Végezetül, ha valaki aggódna miattam – már javulok – járok speciális váll terápiára és gyógytornára – így már a gyógyulás útjára léptem , de addig is azt figyelem, hogy még mi mindent tanulhatok a vállamtól – hátha rejt még egy- két kincset) .  

      /Fotó: Possible, Impossible, Opportunity. – Pixabay/